Havi Medjugorje Üzenetek

Drága gyermekeim, ma újra arra hívlak benneteket, hogy helyezzétek az elsô helyre az imádságot családotokban. Kicsinyeim, ha Isten az elsô helyen áll, akkor mindenben, amit tesztek, az ô akaratát fogjátok keresni. Így könnyebbé válik mindennapi megtérésetek. Kicsinyeim, kutassátok alázattal azt, ami nincs rendben szívetekben, akkor meg fogjátok érteni, mit kell tennetek. A megtérés mindennapi kötelességetekké válik, amit örömmel teljesítetek. Kicsinyeim, veletek vagyok, megáldalak, és hívlak benneteket, hogy legyetek tanúim az imádság és személyes megtérés révén. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
Drága gyermekeim, hívlak benneteket, hogy újra határozzátok el, hogy Istent szeretitek mindenek fölött. Ebben az idôben, amikor a fogyasztási láz miatt az emberek elfelejtik, mit is jelent szeretni és az igazi értékeket becsülni, ismét kérlek titeket, kicsinyeim, hogy helyezzétek Istent az elsô helyre életetekben. A sátán ne vonzzon benneteket anyagi dolgokkal, hanem ellenkezôleg, kicsinyeim, döntsetek Isten mellett, aki szabadság és szeretet. Válasszátok az életet, ne pedig a lélek halálát. Kicsinyeim, ebben az idôben, amikor a szenvedéstörténetrôl és Jézus haláláról elmélkedtek, arra hívlak, hogy döntsetek az élet mellett, amely újra kivirágzik a Feltámadással, és életetek ma újuljon meg a megtérés által, amely az örök életre vezet titeket. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
Drága gyermekeim, ma a megtérésre hívlak benneteket. Ez a legfontosabb üzenet, amit itt adtam nektek. Kicsinyeim, azt kívánom, hogy mindnyájan üzenetem hordozói legyetek. Hívlak titeket, kicsinyeim, hogy éljetek üzeneteim szerint, amiket az évek során adtam. Ez az idô kegyelmi idô, különösen most, amikor az egyház is imádságra és megtérésre hív benneteket. Kicsinyeim, én is hívlak titeket, valósítsátok meg az üzeneteket, amelyeket a jelenések kezdete óta adtam nektek. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
Drága gyermekeim, ma hívlak benneteket, hogy döntsetek a béke mellett. Kérjétek Istent, hogy adja meg nektek az igazi békét. Valósítsátok meg a békét szívetekben, és meg fogjátok érteni drága gyermekek, hogy a béke Isten ajándéka. Drága gyermekek, szeretet nélkül nem valósíthatjátok meg a békét. A béke gyümölcse a szeretet, és a szeretet gyümölcse a megbocsátás. Veletek vagyok, és mindnyájatokat hívlak kicsinyeim, hogy bocsássatok meg elsôsorban családotokban, és akkor képesek lesztek megbocsátani másoknak is. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
Drága gyermekeim, ma is veletek örvendezem, s elhozom nektek a kis Jézust, hogy megáldjon benneteket. Kérlek, drága gyermekeim, egyesítsétek vele életeteket! Jézus a Béke Királya, egyedül ô adhatja meg a békét, amit kerestek. Veletek vagyok, és sajátosan mutatlak be titeket Jézusnak ebben az új idôben, amikor mellette kell dönteni. Ez a kegyelem ideje. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
Drága gyermekeim, ma arra hívlak benneteket, hogy mindnyájan kezdjétek el újra Istent szeretni elsôként, aki mindnyájatokat üdvözített és megváltott; azután pedig szeressétek a körülöttetek élô testvéreket. Szeretet nélkül, kicsinyeim, nem növekedhettek az életszentségben, és nem vihettek végbe jócselekedeteket. Ezért, kicsinyeim, imádkozzatok, imádkozzatok szüntelen, hogy Isten felfedje nektek szeretetét. Mindnyájatokat meghívtalak, hogy egyesüljetek velem és szeressetek. Még ma is veletek vagyok, és hívlak titeket, fedezzétek fel a szeretetet szívetekben és családotokban. Szeretnetek kell ahhoz, hogy Isten szívetekben lakhasson. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
Drága gyermekeim, ma hívlak benneteket, hogy menjetek ki a természetbe, mert ott találkozhattok a teremtô Istennel. Kicsinyeim, ma kérlek titeket, köszönjétek meg Istennek mindazt, amit ad nektek. Ha köszönetet mondtok neki, felfedezitek a Magasságbelit és mindazokat a javakat, ami körülvesz benneteket. Kicsinyeim, Isten nagy, és nagy a szeretete is az összes teremtmény iránt. Ezért imádkozzatok, hogy felfoghassátok Isten szeretetét és jóságát. A teremtô Isten jóságában és szeretetében én is veletek vagyok mint ajándék. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
Drága gyermekeim, ma arra hívlak, váljatok a legméltóságosabb Oltáriszentség szerelmeseivé. Imádjátok ôt, kicsinyeim, egyházközségetekben, akkor az egész világgal egyesültök. Jézus barátotok lesz, és nem beszéltek többé úgy róla, mintha alig ismernétek. A vele való egység öröm lesz, és tanúi lesztek Jézus minden teremtmény iránti szeretetének. Kicsinyeim, amikor Jézust imádjátok, hozzám is közel vagytok. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
Drága gyermekeim, ma az imádságra hívlak benneteket. Az imádság legyen élet számotokra. Egyetlen család sem állíthatja magáról, hogy békében van, ha nem imádkozik minden nap. Ezért a reggelt dicsôítéssel kezdjétek, és az estétek hálaadással végzôdjék. Kicsinyeim, veletek vagyok, szeretlek és megáldalak benneteket; azt kívánom, hogy mindnyájan karjaimban legyetek. Nem lehettek az ölelésemben, ha nem vagytok készek minden nap imádkozni. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
Drága gyermekeim, ma újra az imádságra hívlak benneteket, mert csak az imában érthetitek meg idejövetelemet. A Szentlélek az imában megvilágosít benneteket, hogy megértsétek, meg kell térnetek. Kicsinyeim, szeretnélek nagyon szép csokorrá tenni titeket az örökkévalóságra. Ti azonban nem fogadjátok el a megtérés, az üdvösség útját, amelyet jelenéseimen keresztül kínálok nektek. Kicsinyeim, imádkozzatok, térjetek meg szívbôl, és közeledjetek hozzám. Múlja felül a jó a rosszat! Szeretlek és megáldalak benneteket. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
Drága gyermekeim, ma boldog vagyok, hogy ilyen nagy számban látlak benneteket, hogy követtétek hívásomat, és eljöttetek, hogy megvalósítsátok üzeneteimet. Arra hívlak titeket, kicsinyeim, hogy a béke örömteli hordozói legyetek ebben a zavaros világban. Imádkozzatok a békéért, hogy mielôbb a béke uralkodjék, amit szívem türelmetlenül vár. Közel vagyok hozzátok, kicsinyeim, a Magasságbeli elôtt közbenjárok mindnyájatokért, és anyai áldásommal megáldalak benneteket. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
Drága gyermekeim, segítsetek nekem imáitokkal, hogy a lehetô legtöbb szívet hozzam közelebb Szeplôtelen Szívemhez. A sátán erôs, és minden erejével szeretné magához és a bûnhöz vonni a lehetô legtöbb embert. Ezért leselkedik és ragad meg minden pillanatot, hogy hatalmába kerítsen egyre több embert. Kérlek, kicsinyeim, hogy imádkozzatok és segítsetek, hogy segíthessek. Édesanyátok vagyok, szeretlek benneteket, ezért kívánok segíteni nektek. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
   




To compare Medjugorje messages with another language versions choose

Szeretnetek kell ahhoz, hogy Isten szívetekben lakhasson.

`