12 Videos Messagio di Medjugorje - 18 marzo 2013

Medjugorje Message - March 18, 2013

Magyar - Üzenet, 2013. március 18

Üzenet, 2013.március 18 - Mirjana Dragicevic Soldo látnoknak éves üzenete

Mirjana Dragićević-Soldo látnoknak 1981. június 24-től 1982. december 25-ig voltak mindennap jelenései. Az utolsó mindennapos jelenésen a Gospa rábízta a tizedik titkot és azt mondta, hogy ezentúl csak évente egyszer, mégpedig minden év március 18-án fog megjelenni neki. Így történt ez eddig minden évben. Több ezer zarándok gyűlt össze a rózsafüzér imára. A jelenés 13:52-kor kezdődött és 13:58-ig tartott. A Szűzanya a következő üzenetet adta:
Drága gyermekek! Arra hívlak benneteket, hogy teljes bizalommal és örömmel áldjátok az Úr nevét és napról napra szívből adjatok hálát neki nagy szeretetéért. Fiam szeretete által, amelyet a kereszttel megmutatott, lehetővé tette, hogy minden meg legyen nektek bocsátva, hogy ne kelljen szégyenkeznetek, elrejtőznötök és, hogy félelemből ne nyissátok ki szívetek ajtaját Fiam előtt. Ellenkezőleg, gyermekeim, engesztelődjetek ki a Mennyei Atyával, hogy úgy szerethessétek meg önmagatokat, mint ahogy Fiam szeret benneteket. Ha majd megszeretitek önmagatokat, akkor szeretni fogjátok a többi embert is és meglátjátok bennük Fiamat, és megismeritek szeretetének nagyságát. Hitben éljetek! Fiam általam készít fel benneteket azokra a művekre, amelyeket általatok akar véghezvinni és amelyek által, meg akar dicsőülni. Adjatok hálát neki! Különösen mondjatok köszönetet a pásztorokért, közbenjáróitokért a Mennyei Atyával való kiengesztelődésben. Én köszönetet mondok nektek, gyermekeimnek. Köszönöm nektek.
 

For God to live in your hearts, you must love.

`