Havi Medjugorje Üzenetek - Latest of year 2012

A Szűzanya a kicsi Jézussal a karjaiban érkezett és nem adott üzenetet, de a kis Jézus megszólalt és azt mondta: Én vagyok a ti békétek, éljetek parancsaim szerint. A kereszt jelével a Szűzanya és a kis Jézus együtt áldott meg bennünket.
Drága gyermekek! Ebben a kegyelmi időben arra hívlak mindnyájatokat, hogy újítsátok meg az imát. Nyíljatok meg a szentgyónásra, hogy mindannyian teljes szívből tudjátok elfogadni hívásomat. Veletek vagyok és oltalmazlak benneteket a bűn pusztító erejétől, nektek pedig meg kell nyílnotok a megtérés és a szentség útjára, hogy szívetek lángoljon az Isten iránti szeretettől. Adjatok időt számára és Ő önmagát ajándékozza nektek, és így Isten akaratában felfedezitek majd a szeretetet és az életörömöt. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy imádkozzatok a szándékaimra. Újítsátok meg a böjtöt és az imát, mert a sátán ravasz és sok szívet bűnre és kárhozatra csábít. Gyermekeim, én a szentségre hívlak titeket és arra, hogy kegyelemben éljetek. Imádjátok Fiamat, hogy Ö betöltsön benneteket békéjével és szeretetével, amelyre vágyakoztok. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
Drága gyermekek! Amikor a természetben a színek gazdagságát nézitek, melyet a Magasságbeli ad nektek, nyissátok meg szíveteket és adjatok hálát minden jóért, melyet kaptatok és mondjátok: itt vagyok megteremtve az örökkévalóságra, és vágyakozzatok a mennyei dolgokra, mert Isten mérhetetlen szeretettel szeret benneteket. Engem is ezért adott nektek, hogy elmondhassam: csakis Istenben van békétek és reményetek, drága gyermekeim. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
Drága gyermekek! Ma is reménnyel a szívemben imádkozom értetek és hálát adok a Magasságbelinek mindnyájatokért, akik szívből megélitek üzeneteimet. Adjatok hálát Isten szeretetéért, hogy mindnyájatokat szerethetlek és Szeplőtelen Szívem által a megtérés felé vezethetlek. Nyissátok meg szíveteket és döntsetek a szentség mellett és a remény örömet fog szülni szívetekben. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
Drága gyermekek! Ma a jóságra hívlak benneteket. Legyetek a béke és a jóság hordozói ebben a világban. Imádkozzatok, hogy Isten erőt adjon nektek ahhoz, hogy szíveteket és életeteket mindig remény és büszkeség töltse el azért, mert Isten gyermekei és reményének hordozói vagytok ebben a világban, amely szívből fakadó öröm és jövő nélküli, mert szíve nem nyitott Isten felé, aki a ti üdvösségetek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
Drága gyermekek! Nagy reménnyel a szívemben hívlak benneteket ma is az imádságra. Ha imádkoztok gyermekeim, velem vagytok, Fiam akaratát keresitek, és aszerint éltek. Legyetek nyitottak, imádságban éljetek és legyen az számotokra minden pillanatban lelketek fűszere és öröme. Veletek vagyok, és Fiam, Jézus előtt közbenjárok mindnyájatokért. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
Drága gyermekek! Ma is a megtérésre és az életszentségre hívlak benneteket. Isten örömöt és békét szeretne adni nektek az ima által, de ti, gyermekeim még messze vagytok, a földhöz és a földies dolgokhoz kötődtök. Ezért újra hívlak benneteket, nyissátok ki szíveteket és fordítsátok tekinteteteket Isten és az isteni dolgok felé, és akkor béke és öröm fog uralkodni a szívetekben. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
Drága gyermekek! Ma is imára hívlak benneteket, és arra gyermekeim, hogy szívetek úgy nyíljon meg Istennek, mint virág a nap melegének. Veletek vagyok és közbenjárok mindnyájatokért. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
Drága gyermekek! Örömmel szeretném ma is nektek adni édesanyai áldásomat és imádságra hívni benneteket. Az imádság váljon szükségletté számotokra, hogy minden nap jobban növekedjetek a szentségben. Tegyetek többet megtérésetekért, mert távol vagytok gyermekeim. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
Drága gyermekek! Ebben az időben különös módon hívlak benneteket: szívből imádkozzatok. Gyermekeim, ti sokat beszéltek, de keveset imádkoztok. Olvassátok a Szentírást, elmélkedjetek rajta és a benne írt ige legyen az életetek. Szeretlek és buzdítalak benneteket, hogy Istenben találjátok meg békéteket és életörömötöket. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
Drága gyermekek! Ma is örömmel hívlak benneteket, hogy nyissátok meg szíveteket és hallgassatok hívásomra. Újra szeretnélek közelebb vonni benneteket Szeplőtelen Szívemhez, ahol menedéket és békét találtok. Nyíljatok meg az imára, mindaddig, míg örömmé nem válik számotokra. Az ima által a Magasságbeli bőséges kegyelmet fog adni nektek és kinyújtott kezemmé váltok ebben a békétlen világban, amely a békére vágyakozik. Gyermekeim, tegyetek tanúságot életetekkel a hitről, és imádkozzatok, hogy a hit napról napra növekedjen a szívetekben. Veletek vagyok. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
   




To compare Medjugorje messages with another language versions choose

Szeretnetek kell ahhoz, hogy Isten szívetekben lakhasson.

`